Monday, 19 April 2010 06:59

    Boldog Hétfőt!!!

    Written by

    Na ilyen se volt még - legalábbis emlékeim szerint biztosan nem - hogy egy vulkánkitörés megbénítsa európa légiközlekedését. Persze mondhatjuk, mi ez ahhoz képest, hogy jópár millió évvel ezelőtt a mindez igaz kicsit intenzívebben a dinoszauruszok bukásához vezetett. Lehet, hogy mi most nem ettől az izlandi vulkántól fogunk kihalni, azonban nem lennék azoknak a helyébe, akik valamilyen távoli országból nem tudnak hazajutni. Ráadásul azt sem lehet tudni, hogy mikor normalizálódik a helyzet. De az már biztosnak tűnik, hogy a magyar légtérzárat ma feloldják, úgyhogy az innen utazóknak öröm és boldogság. Persze csak akkor, ha a célállomás is tudja fogadni a gépeket.  A természet ismét bebizonyította, hogy ki is az úr.
    A több napot reptéren töltőknek, vagy idegen országba ragadtaknak csak annyit üzennék, hogy ne csüggedjenek, használják ki az extra szabadságot, bosszankodni nincs értelme a hamufelhő attól nem oszlik gyorsabban, inkább örüljenek, mert elmesélhetik unokájuknak, hogy igen egyszer nem tudtak hazajutni egy nehezen kimondható nevű vulkán miatt.
    Boldog hétfőt, és kellemes hetet mindenkinek.

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.