Thursday, 08 April 2010 06:00

    Bűn és bűnhődés

    Written by O.

    Korábban is sokat gondolkoztam azon, hogy milyen érzés lehet az, ha egy szerettünk bűnt követ el. Tegyük fel, hogy átlépi azt a bizonyos határt és a felelősségre vonás előtt áll. Mit érzünk és teszünk ilyenkor? Hogyan nézünk szembe azzal, amit a hozzánk közelálló elkövetett, hogyan reagálunk a külvilág vádaskodására és előítéletére, miként kezeljük magunkban azt, ha kiderül, valóban bűnös az illető?

    Mint az életben mindig mindenhez, ehhez a témához is elég kettősen állok. Állok. Így, jelen időben. Eddig ugyanis nem így álltam, sőt! Általános negyedikes korom óta tudom, hogy én akarok lenni az igazság bajnoka, az ember, aki nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Földön uralkodó szörnyű igazságtalanság eltűnjön, és a világban meglakoljanak a gonoszok. Először bíró akartam lenni, aki majd dönt mások sorsa felől és kimondja, hogy miként is bűnhődjön meg az, aki nem tiszteli a szabályokat. Aztán küzdeni akartam a családon belüli erőszak ellen, majd élen járni a fogyatékosok jogaiért vívott csatában, tanulmányt írtam a szexuális zaklatás témájában, gondolván, hogy egy morzsányit is hozzájárulok a nők elleni támadások csökkentéséhez és nem tettem le arról sem, hogy majd én megmentem az éhező és nyomorba taszított Afrikát. Végül mindenből lettem egy kicsi és egyikből sem semmi.

    De az igazságérzetem mit sem csökkent! Még mindig úgy gondolom, hogy szabályok közt élni jó dolog. Én vagyok az a típus, aki nem meri az üdítőt megbontani a boltban, mielőtt ki nem fizette, aki hátul is mindig becsatolja a biztonsági övét és aki relatív kevés illegális élménnyel büszkélkedhet. Persze, azért én sem vagyok makulátlan: loptam, csaltam és hazudtam is már. Lopni utoljára olyan 8 éves koromban sikerült, amikor lenyúltam a Vajdaságban élő rokonom egyik hajgumiját. Azóta is mindig eszembe jut, ha hozzájuk megyünk, hogy úúúúúúúristen, hogy dobogott a szívem. Egyszerűen nekem az KELLETT. Így aztán elvettem. Vicces, de még ma is olyan élénk bennem ez az emlék, mintha csak tegnap lett volna. Csaltam is már: játékban, társat, vizsgán, munkában. És hazudtam is nem egyszer, nem kétszer. A hazugságot az élet szükséges velejárójának tartom, és bár nem csinálom gyakran, de a túléléshez elengedhetetlen szerintem.

    Viszont eddig még csak egy nagyon elkeseredettnek induló este keretében sikerült valami olyasmit csinálnom, ami már a rend őreinek is szemet szúrhatna (leszámítva néhány közterületen elkövetett simisumizást, de azt az eztmindenkicsinálja-kategóriába sorolom, úgyhogy az nem ér :P). Egyszerűen eddig távol állt tőlem a nagy lázadás és a szabályok áthágása. Így aztán fogalmam sincs, hogy milyen érzés lehet az, amikor tudjuk, hogy most valami igen rosszat követünk el. És azt sem tudom, hogy milyen érzés lehet az, ha tudjuk, hogy nem csináltunk semmi törvénybe ütközőt, mégis felelnünk kell. Amikor bizonygatnunk kell az ártatlanságunkat, amikor az emberek száján ösztönösen valami negatív szalad ki velünk kapcsolatban, amikor összesúgnak a hátunk mögött. Amikor folytonos rettegésben élünk, hogy mikor és hogyan kell majd mindezért megbűnhődnünk, és amikor már nem tudjuk, hogy ki az, akiben bízhatunk, és ki az, akiben nem.

    Vajon milyen lehet egy gyilkos anyukájának lenni? Vagy egy maffiózó barátnőjének? Vagy milyen lehet megtudni egy barátodról, hogy kisembereket tett tönkre? Vajon változik-e bennünk valami ilyenkor? Tudjuk-e objektíven azt mondani, hogy bűnös, ezért bűnhődjön? Vagy ösztönösen keressük a mentségeket? Az utolsó pillanatig is hiszünk az ártatlanságukban?

    Próbálok belegondolni, de csak annyit érzek, hogy ha igazán szeretünk valakit, akkor felül tudunk ezen emelkedni. Hiszen emberek vagyunk és mindannyian hibáztunk már. Persze közel sem mindegy, hogy mekkorát! De ha meg tudunk bocsájtani a testvérnek, aki a szemünkbe hazudott és csalt, ha túl tudunk azon lépni, hogy egy szerettünk okozta egy másik vesztét, ha meg tudjuk érteni azt, hogy a párunk azért lopott, hogy legyen elég pénzünk a számlákra, ha csak megpróbálunk segíteni az unokatestvérünkön, aki drogozik, és nem elítéljük, akkor nyilvánvaló a válasz arra, hogy a szeretet mindig mindenen felülemelkedik.

    Ma már úgy gondolom, hogy a dolgok nem annyira feketék és fehérek, mint ahogy én látni akarom őket. És azt is tudom, hogy egy anya akkor is szeretni fogja a fiát, ha az a legmocskosabb bűnt követte el, egy barát akkor is barát marad, ha számunkra nem elfogadható dolgot művelt, és a szerelmünk mellett akkor is kitartunk, ha helyettünk a bilincs ölelését élvezi. Mert nem őszinte érzelmek voltak azok, amiket felül tud írni egy hiba.

    Segíteni pedig csak egy dologgal lehet, ha már megesett a baj: éreztetni és tudatni a másikkal, hogy nincs egyedül. Hogy annak ellenére, ami történt, vagy ami épp nem, mi mellette vagyunk, támogatjuk és szeretjük. Hogy nem finomkodunk a jelenlétében, nem kerülgetjük a témát, hogy viccet tudunk csinálni a bajból is és nem restelljük megkérdezni, hogy mivel kéri a reggeli kalácsot: tojással, vagy reszelővel? És hogy tudatosítjuk a másikban: ez az időszak is el fog múlni! Lehet, hogy most minden rossznak és félelmetesnek tűnik, de egyszer ennek is vége lesz! A lényeg, hogy nem szabad és nem is kell egyedül megélni a bűnhődést. Mert mindig vannak olyanok, akik jobban szeretnek annál, mint amekkora az a bűn volt!


    More in this category: « Tehetség és siker Korlátaink »

    Kiemelt cikkek

    • Észak-Dunántúli borrégió - Az Etyek-Budai borvidék
        Ezen a héten fővárosunk környékére látogatunk, és a bevezetőben gyakran megidézett buborékos ital, a fröccs mellett most egy másik buborékos ital, a pezsgő is terítékre kerül. Ha pezsgőről van…
    • Tópartra... De hova?
      Bár nincsen saját tengerpartunk (ennek okait és lélektani hatását a magyar nemzetre most ne elemezgessük) , cserébe a Kárpát-medencében fekszik kis hazánk, aminek az az előnye, hogy sok vízzel és…
    • Élet a weben
      A közösségi portálok megjelenése óta mind több időt töltünk az ilyen jellegű oldalakon, életünk egyre több mozzanatát vonjuk bele és tesszük közkinccsé. Barátok, bulik, események, tanulmányok és munkahelyek mellett egyre…
    • …idővándor, a csodák ideje?
      Újabb utazás, az őszi szomorhangulat és borongósság feloldására ismét kiváló segítőt találtam. Mivel az ősz a munka ideje is – depisebbeknek ez egyenlő a  „jajaj vége a nyárnak, a pihenésnek”…
    • A pozitív gondolkodás tanulható
      Sajnos, nagyon sok emberre jellemző (a környezetemben is) a folyamatos panaszkodás. A negatív szóáradatot persze újra és újra végig kell hallgatni, a szenvedőket jól meg kell sajnálni, próbálni kell őket…
    Fityisz.com - blabla

    Please publish modules in offcanvas position.