A talajképző kőzetek az Etyeki-dombság területén főleg a lösz és löszszerű negyedidőszaki üledék, továbbá minden mészkő, homokkő, ritkábban dolomit. A fiatal homokos lejtőlöszön alakult ki a borvidék jellegzetesen vályogos típusú talaja, amelynek magas aktív mésztartalma hozza létre, a borvidékre jellemző ún. "meszes borokat". Az évi átlagos hőmérséklet itt az országos átlagnál kissé alacsonyabb (9,5-10,5 °C) a csapadék ellátottság viszont megközelíti az országos átlagot (400-800mm). A légmozgás gyakori, ami kiemelkedő termelési biztonságot ad: kevés a gombáskárosodás és ritkák a számottevőbbek a fagykárok.
Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált. Sok (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után főleg a vörösbor készítése volt túlsúlyban. Európai hírre tett szert a Buda-Sashegyi Kadarka, amit Fekete kadarkából készítettek. A sok háború jelentősen meggyérítette a szőlőket.
A törökök kiűzése után német nemzetiségű szőlőművelők is letelepedtek. Az 1736-41. évi promontori szőlőtulajdonosok névsorában szereplő 572 névből 309 német hangzású, 192 név szerb és csak 50 magyar név van a névsorban, ami tudatos német betelepítésre enged következtetni. A Duna kiváló szállítási lehetőséget jelentett, így a borok tárolására nagy pincék épültek, amelyek többsége ma is működik. A XVIII. század második felében rendszeressé vált a szőlőtelepítés Promontoron és környékén. Az állandó lakosság száma évről-évre nőtt. Valami kis szőlővel a legszegényebb zsellér is rendelkezett. A század végétől különösen a Promontoron és Kistétényben szőlőt bérlő budai, pesti polgárok részéről nagy divatja lett a pincézésnek, aminek hatására igen komoly pincekultusz alakult ki.
1830 körül a nagyvárosokban a lakosság inkább a fehérbort kereste, a budai vidéken is arra kényszerültek, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát szaporítsanak. 1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket. A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem hozta meg a várt sikert. A szőlőtelepítésekkel párhuzamosan csonthéjas gyümölcsöket kezdtek el ültetni. Lassan a gyümölcsösök kiszorították a szőlőterülteket.
Etyek szőlőinek története is hasonló utat járt be azzal a különbséggel, hogy a XIX. század közepén a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek hírnevet szereztek a korszerűsítéseikkel, újításaikkal. A borvidék szőlőiben a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyeken jó minőségű fehérbort termelnek.
A borvidék hagyományos tőkeművelésmódja a fej- és bakművelés közötti átmenet volt hosszú ideig. A fej- és bakművelést viszonylag korán már az úgynevezett nagyüzemi gazdálkodás elején felváltotta a különböző magasságú, egy és több törzsű illetve karú kordonművelés. Az elmúlt két-három évtizedben ezen a borvidéken vált általánossá az egyesfüggöny művelésmód, amit napjainkban más művelésmódok egészítenek ki (ernyő, alacsony- és középmagas-kordon). Bár a filoxéria előtti állapotokat nem sikerült visszaállítani, született egy arculatában új, elsősorban pezsgő-alapbort termő vidék. A profilváltást Törley József felismerése hozta, aki kiváló lehetőséget talált a korán szüretelt, magas savtartalmú bogyókban, ami a sajátos ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódódik. A Törley pezsgőüzem világhírűvé tette a borvidéket. A borvidék termésének jelentős része ma is a pezsgőgyártás alapanyagául szolgál. Etyek körzetből emellett üdítő savtartalmú, illatos, reduktív bor is a piacra kerül.
További információk:
