Egy szép, napos péntek délelőtt volt, mikor több mint egy év után ismét visszamentem Dóriék ovijába megnézni, hova jutottak a tavalyi híradásunk óta. Már az utcáról látszott, hogy tavalyi benyomásom nem volt téves: ezek a lányok nem tétlenkednek. Az udvaron az avart és a több évtizede ott rozsdásodó csúszdát felváltotta egy trambulin és megannyi színes játék. A főbejárat előtt éktelenkedő gaztenyészet helyén pedig immáron ízléses sziklakert díszelgett. Dóri jön az ezúttal kéttagú fityiszes különítmény elé, és bevezet minket az épületbe. Emlékezvén a tavalyi állapotokra, nem teljesen hiszem el, hogy ugyanabban az épületben vagyok.

Ahogy azt korábban mesélték a lányok, a villa használatát tizenöt évre kapták meg annak fejében, hogy két év alatt bizonyos - előre kikötött - felújításokat elvégeznek az épületen. A határidő 2012. áprilisa, ám ők már most elvégezték a rájuk váró feladatok 90%-át. A falakról vidám állatfigurák mosolyognak ránk, a szépen kifestett szobákban új bútorok állják a gyerekek által rájuk rótt mindennapos próbákat. A foglalkoztató szoba felé közeledve egyre erősödő gyerekzsivalyból pedig arra következtetek, hogy ezeket a próbákat több száz gyerek rója rájuk. Mint kiderült, tévedtem: egyelőre összesen tizennyolc lurkó jár a Kiskavicsok oviba. Ebből tíz gyerek sajátos nevelési igényű, akiknek fejlődésével külön szakemberek foglalkoznak, és akik egyikével azonnal barátságot is kötöttem.

Beszélgetünk Dórival a szoba egyik sarkában, közben a szemem a terepet pásztázza, mikor egyszer csak észreveszem, hogy közvetlenül előttem, de „pár emelettel lejjebb” egy tündéri kislány mosolyog rám. Nem szól egy szót sem, csak áll, néz és mosolyog. Leguggolok hozzá, megkérdezem tőle, hogy mi a helyzet, mire ő szó nélkül közelebb lép és fél karral átölel. Hirtelen valami gigantikus szeretetethullám csap meg, s mikor Dóri felhívja a figyelmemet rá, hogy valószínűleg hamarosan méretes nyálfolt fogja díszíteni a pólómat, rá se hederítve viszonzom új kis barátom ölelését. Én ilyet még sosem tapasztaltam; elképesztő, hogy mennyi szeretet fér egy ilyen kis lénybe. Kíváncsi vagyok, hova tűnik mindez, mire felnövünk…

A tizennyolc gyerek fejlődésével két dadus és négy óvodapedagógus törődik, illetve van még a képben két „utazó pedagógus” is: egy logopédus valamint egy kifejezetten autizmus fejlesztésére specializálódott szakember. A jelenlegi létszám – mind a gyerekeké, mind a pedagógusoké - a jövőben nőni fog, egyre több érdeklődő keresi meg Dórit és Zsuzsit, így már körvonalazódik a szeptemberben induló új csoport, mely ebben a még be nem rendezett szobában fog működni:

Az engedélyük hatvan gyerek befogadására szól, így egyelőre bőven van hely az újonnan jelentkezőknek. Akik pedig jönnek is folyamatosan: nyáron is, hisz ahogy a lányok mondják: „az autizmus nem megy szabadságra”, így ők is nyitva tartanak egész évben.

Ahogy Dóri elmesélte, a falra festett figurák mindegyike az ő férjének keze munkáját dicséri; így már minden világos: Imre ugyanis tetoválóművész. Mikor megkérdeztem, kiket emelnének ki azok közül, akik az elmúlt évben segítették őket, hosszú felsorolásba kezdenek az időközben megérkezett Zsuzsival együtt, és az egyik támogatójuk neve megüti a fülemet: az OBI áruház, mely temérdek építőanyagot ajánlott fel és egy törzsvásárlói kártyát is, melynek segítségével a lányok 15%-os engedményt kapnak minden vásárlás alkalmával. Hüledeztünk, hogy ez az ötlet vajon hogy jött az OBI-nál, de a lányok elmondták: ennél az áruháznál bevett szokás, hogy óvodákat támogatnak, így nincs a dologban semmi meglepő. Mindenesetre jó dolog arról hallani, hogy sikeres üzleti vállalkozások kiállnak egy ehhez hasonló ügyért. Pláne jó arról hallani, hogy erről gyakorlatilag nem hallani: én még egyetlen reklámban, vagy plakáton sem láttam, hogy ezt az OBI megemlítené. Nem verik a mellüket azt hangoztatva, hogy óvodákat támogatnak, pedig lehetne.

Látogatásunk után azon méláztam, hogy ezeknek a lányoknak tavaly tavasszal még semmijük sem volt a lelkesedésükön és az akaraterejükön kívül. Most pedig autista gyerekek szüleinek nyújtanak óriási segítséget, nem spórolva időt és pénzt. Nem sok szabadidejük volt az elmúlt évben, ez látszott is rajtuk, de biztosan nagyobb kedvvel mennek be reggelente dolgozni, mint megannyi más ember. Hajrá lányok, csak így tovább! Boldog hétfőt nektek is!